Előkészületben

Jellemzően rövidebb, de nagyon intenzív ciklusokban dolgozom az újabb játékaimon. Az elmúlt évek során úgy alakult, hogy általában egy év szünetet követte egy bő egyhónapos, őrült tempó, amikor napi 6-8 órában ötleteltem, majd újabb egy évig az egyéb hobbijaimmal foglalkoztam. Az idők során már megtanultam, az alkotói láz hevében képtelen vagyok egy egészséges munkarendet fenntartani, ilyenkor a létező összes szabadidőmet a játéktervezésnek szentelem. Némileg grafomán hajlamúként – minden logikus megfontolás ellenére – a játékaim tervezését minden esetben a szabálykönyv megírásával kezdem. A struktúrák, az egymást követő fázisok, a játékban összefűzött mechanikák kölcsönhatásai nekem legelőször egy word dokumentum lapjain állnak össze egy egésszé. Ez a piszkozat persze a tervezés folyamata során rengetegszer változik, de mikor kész van, akkor az asztalra kerülő tesztjátékon már lényegi változtatásokat csak ritka esetben kell eszközölni. A játékaim kritikusa legfőképp én magam vagyok, és nehezen viselem, ha a tesztalkalmak során fény derül olyan rejtett hibákra, amik a tervezési folyamat során elkerülték a figyelmemet. A tesztelés számomra egy majdnem tökéletes játék finomhangolása, de semmiképp nem egy játék, próbálgatás útján történő összerakása. Épp ezért a játéktervezői célkitűzésem, hogy egyszer úgy tegyek le az asztalra egy új játékot, hogy az első játékparti után rögtön küldhetem a nyomdába. Megígértem a feleségemnek, hogy a következő játékom során elérem ezt a célt. (Csak addig még ki kell találnom egy alibit, hová tűnök el órákra, mikor titokban az új játékot tesztelem, mielőtt lenyűgözöm őt a zsenialitásommal.)

POI – Shoppingláz

A POI sorozat negyedik játéka egy delíriumban eltöltött hétvége történetét meséli el, amiben a szombat a féktelen vásárlás, a vasárnap pedig a fájdalmas kijózanodás napja…

POI – Haláltánc

A POI sorozat ötödik játékának helyszíne egy hangversenyterem, amiben Liszt Ferenc Haláltánc című műve és a művet megszólaltató zenekari apparátus áll a központban…

POI – FEAST teszt

A POI sorozat utolsó játéka egy repülőtér irányítótornyának feszült légkörében játszódik egy igazán kiélezett helyzetben…

Sztereogram

A Sztereotip sorozat utolsó játékában egy feltörekvő influenszer és egy dörzsölt social media menedzser népszerűségért és pénzért folytatott hajszája elevenedik meg egy dedukciós játék keretein belül.

Tabula rasa 6×6 – Királykék

A Tabula rasa kék színű játékában a kék korongoké a főszerep. Az egyik játékos célja, hogy a kék színt minél gyorsabban elterjessze a táblán, míg a többiek közösen, de mégis egymással versengve azon igyekeznek, hogy ezt megakadályozzák.

Tabula rasa 5×5 – Replika

A Tabula rasa sorozat hatodik, egyben utolsó játéka egy négyzetrácsos táblán megelevenedő, absztrakt fogócska. Az egyik játékos fut előre, míg a többi játékos célja, hogy ő legyen az első, aki utoléri. Az elöl futó játékos igyekszik az összes korongját feltenni a saját negyedébe még azelőtt, hogy valamelyik ellenfele pontosan lemásolná a negyedének aktuális táblaállását az ő saját negyedében.